49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet
a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről


A Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 22. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - az igazságügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. § A fogyasztói szerződés (a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény, a továbbiakban: Ptk. 685. §-ának e) pontja) hibás teljesítése miatt, vagy jogszabályon alapuló jótállás keretében érvényesített kifogás intézése során e rendelet szabályai szerint kell eljárni, azoktól a fogyasztó hátrányára eltérni nem lehet.
2. § Ha a fogyasztó szavatossági igényt kíván érvényesíteni a fogyasztói szerződés tárgyát képező szolgáltatást nyújtó forgalmazóval (a továbbiakban: forgalmazó) szemben, a fogyasztói szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a fogyasztó bemutatja az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot.
3. § (1) A forgalmazó a fogyasztó kifogásáról jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti:
a) a fogyasztó nevét, címét,
b) a fogyasztási cikk (a továbbiakban: áru) megnevezését, vételárát,
c) a vásárlás időpontját,
d) a hiba bejelentésének időpontját,
e) a hiba leírását,
f) a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényt,
g) a kifogás rendezésének módját.
(2) Ha a kifogás rendezésének módja a fogyasztó igényétől eltér, ennek indokolását a jegyzőkönyvben meg kell adni.
(3) A jegyzőkönyv másolatát a fogyasztónak át kell adni.
(4) Ha a forgalmazó a fogyasztó igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legkésőbb három munkanapon belül köteles értesíteni a fogyasztót.
4. § (1) A forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy a kijavítást vagy kicserélést a Ptk. 306. §-ának (2) bekezdése értelmében - az áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.
(2) A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
5. § Javításra az árut elismervény ellenében kell átvenni. Az elismervényen fel kell tüntetni a fogyasztó nevét és címét, az áru azonosításához szükséges adatokat, az áru átvételének idejét, és azt az időpontot, amikor a fogyasztó a kijavított árut átveheti.
6. § (1) Ha a hiba ténye, jellege, illetve a vásárlást követő hat hónapon túl érvényesített szavatossági igény esetén a hiba keletkezésének időpontja megállapításához különleges szakértelem szükséges, a fogyasztó a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől (a továbbiakban: Főfelügyelőség) szakvéleményt kérhet. Erről a lehetőségről a forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni.
(2) Ha a fogyasztó az (1) bekezdés alapján kíván eljárni, a forgalmazó a szakvéleményezés lehetővé tétele érdekében fokozott együttműködésre köteles. Ennek keretében köteles a fogyasztó részére (a hiba jellegére és keletkezésének lehetséges okaira vonatkozó) álláspontjáról haladéktalanul írásbeli nyilatkozatot adni.
(3) A Főfelügyelőség köteles a szakvéleményt az áru és a vizsgálati díj beérkezésétől számított tizenöt munkanapon belül elkészíteni, és azt a feleknek megküldeni. Indokolt esetben a határidő tíz munkanappal meghosszabbítható.
(4) Ha a szakvéleményhez szükséges vizsgálat az áru roncsolása nélkül nem végezhető el, a vizsgálat elvégzéséhez a Főfelügyelőség a felek előzetes hozzájárulását köteles kérni.
(5) A vizsgálat díjtételeit a Főfelügyelőség közleményben teszi közzé.
(6) Ez e §-ban szabályozott eljárás nem érinti a feleknek azt a jogát, hogy a fogyasztói szerződésből eredő igényeiket bírósági eljárás keretében érvényesítsék.
7. § (1) Ez a rendelet 2003. szeptember 1-jén lép hatályba.
(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a vásárlók minőségi kifogásainak intézéséről szóló 4/1978. (III. 1.) BkM rendelet, valamint az azt módosító 4/1993. (III. 26.) IKM rendelet, 47/1995. (X. 6.) IKM rendelet, 37/1996. (VI. 28.) IKM rendelet és 54/1999. (X. 6.) GM rendelet.
(3) E rendelet 6. §-a 2004. június 30-án hatályát veszti.
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet
az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 248. §-ában foglaltakra figyelemmel a Kormány a következő rendeletet alkotja:
1. § (1) A Magyar Köztársaság területén fogyasztói szerződés [Ptk. 685. § e) pontja] keretében értékesített, a rendelet mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (a továbbiakban: fogyasztási cikk) e rendelet szabályai szerint jótállási kötelezettség terjed ki.
(2) Semmis az a megállapodás, amely az e rendeletben foglaltaktól a fogyasztó hátrányára tér el. Az érvénytelen megállapodás helyébe e rendelet rendelkezései lépnek.
(3) A jótállási kötelezettség teljesítése azt terheli, akit a fogyasztói szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez (a továbbiakban: forgalmazó). A jótállási jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül (a továbbiakban: fogyasztó).
(4) Ha a gyártó a fogyasztási cikkre az e rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a forgalmazót megillető jogok a fogyasztói szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra.
2. § (1) A jótállás időtartama egy év.
(2) A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
3. § (1) A forgalmazó köteles a fogyasztónak a fogyasztási cikkel együtt - külön kérés nélkül - jótállási jegyet átadni.
(2) A jótállási jegyet közérthetően és egyértelműen, magyar nyelven kell megfogalmazni.
(3) A jótállási jegyen fel kell tüntetni:
a) a forgalmazó nevét és címét,
b) a fogyasztási cikk megnevezését, típusát, gyártási számát, továbbá - ahol alkalmazható - azonosításra alkalmas részeinek meghatározását,
c) a gyártó és - külföldről származó termék esetén - az importáló nevét, címét,
d) a fogyasztót a jótállás alapján megillető jogokat, azok érvényesíthetőségének határidejét, helyét és feltételeit,
e) a vásárlás vagy az üzembe helyezés időpontját.
(4) A jótállási jegynek utalnia kell arra, hogy a jótállás a fogyasztó törvényből eredő jogait nem érinti.
4. § (1) A jótállási igény a jótállási jeggyel érvényesíthető.
(2) A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét.
5. § (1) A fogyasztó a kijavítás iránti igényét a forgalmazó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
(2) A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
(3) A jótállás keretébe tartozó javítás esetén a forgalmazó, illetve a javítószolgálat a jótállási jegyen köteles feltüntetni:
a) a javítási igény bejelentésének és a javításra átvétel időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
b) a hiba okát és a javítás módját,
c) a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő visszaadásának időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
d) a jótállás - a kijavítás időtartamával meghosszabbított - új határidejét.
6. § (1) A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani.
(2) Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.
7. § Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 306. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépését követően kötött fogyasztói szerződésekre kell alkalmazni.
(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:
a) az egyes tartós használatra rendelt termékek jótállási kötelezettségéről szóló 117/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet, valamint az azt módosító 119/1995. (IX. 29.) Korm. rendelet és 6/1997. (I. 22.) Korm. rendelet;
b) a tartós fogyasztási cikkek alkatrész-ellátásáról és javítószolgálatáról szóló 35/1978. (VII. 6.) MT rendelet, valamint az azt módosító 74/1987. (XII. 10.) MT rendelet és a 118/1995. (IX. 29.) Korm. rendelet.
Melléklet a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelethez
1. Hűtőszekrény, fagyasztó, kombinált hűtőszekrény;
2. mosógép, centrifuga, szárítógép, mosogatógép, vasalógép;
3. tűzhely, grillsütő, flekkensütő, sütő, kemence, mikrosütő;
4. légkondicionáló, fűtőberendezések, vízmelegítők, ventilátor, párologtató és szagelszívó berendezések 10 000 Ft bruttó vételár felett;
5. porszívó, gőzzel működő tisztítógép, szőnyegtisztítógép, padlósúroló- és fényesítőgépek;
6. varrógép, kötőgép;
7. elektromos fúrógép, fűrész, csiszológép, sövényvágó, kerti traktor, fűnyíró, motoros kapa, láncfűrész, vízszivattyú;
8. gyógyászati segédeszközök és készülékek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
9. személygépkocsi, motorkerékpár, kerékpár;
10. lakóautó, lakókocsi, utánfutós lakókocsi;
11. riasztóberendezések 10 000 Ft bruttó vételár felett;
12. telefonok, rádiótelefonok, telefax-készülékek;
13. üzenetrögzítők, kihangosító készülékek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
14. televíziók, antennák, videomagnók 10 000 Ft bruttó vételár felett;
15. rádiók, autórádiók, rádiós ébresztőórák, rádió adó-vevő készülékek, amatőr rádióadók és rádióvevők 10 000 Ft bruttó vételár felett;
16. lemezjátszók, szalagos és kazettás magnók, CD-lejátszók, egyéni sztereorendszerek és ezek tartozékai (keverőasztal, hangoló, erősítő, hangszóró, hangfal), mikrofonok és fülhallgatók 10 000 Ft bruttó vételár felett;
17. fényképezőgépek, film- és hangfelvevő kamerák, videokamerák és camcorderek, film- és írásvetítők, filmnagyítók, filmelőhívó- és filmfeldolgozó készülékek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
18. távcsövek, látcsövek, mikroszkópok, teleszkópok, iránytűk, tájolók 10 000 Ft bruttó vételár felett;
19. személyi számítógépek, monitorok, nyomtatók 10 000 Ft bruttó vételár felett;
20. számológépek, zsebszámológépek, menedzserkalkulátorok 10 000 Ft bruttó vételár felett;
21. írógépek és szövegszerkesztők 10 000 Ft bruttó vételár felett;
22. hangszerek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
23. órák 10 000 Ft bruttó vételár felett.